SRTH autó

(Kassa, 2012.09.11. 08:42)

A még el sem kezdett, de már befejezett futam


A még el sem kezdett, de már befejezett futamA SKODA Rally Team Hungaria csapata a román futamot követően, csakúgy, mint a magyar rallye mezőny többi versenyzőpárosa, ismét egy külföldi, a Kassai versenyen folytathatta a megmérettetést.

Ezt a megmérettetést nagy várakozások előzték meg a SKODA Rallye Team Hungaria csapatának berkein belül, hiszen Igornak, a csapat navigátorának a Kassai pályák szinte már rutinnak számítanak, másrészt itt volt a lehetőség, hogy 3 nemzet (szlovák – magyar - lengyel) rallye éllovasai között mérettessék meg tudásukat.
Sajnos a nagy várakozást, egy ártatlannak tűnő útszakasz meghiúsította, így tudásuk felmérése a jövő évre maradt.

A versenyzőpáros ugyanis a pénteki napon megrendezésre kerülő 1. gyorsasági szakaszon, egy ártatlannak tűnő egyenesben található útegyenetlenség után befejezte a versenyt.
Ez a bizonyos útegyenetlenség egyszerűen ledobta a SKODA Fabia S2000-es versenyautót az út melletti árokba, ahol a pilóta ellenkormányzással és gázadással ugyan még megpróbálta visszakormányozni az autót az útra, de a legnagyobb szerencsétlenségükre ott egy betontámnak ütköztek, ami felborította őket, végül egy pördülést követően az út közepén érkeztek talpra, amitől a SKODA olyan mértékben sérült, hogy nem tudták folytatni a futamot.
A pilóta, és navigátora a kötelező biztonsági előírásoknak köszönhetően, a kisebb húzódásokat leszámítva, sértetlenül szállt ki az autóból.

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2024. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!