(Miskolc, 2017.04.03. 20:35)

Kemény csata, értékes győzelem


Kemény csata, értékes győzelemNéhány gyorsaságinak ugyan el kellett telnie ahhoz, amíg ismét felvette a bajnoki ritmust Herczig Norbert és Bacigál Igor. Az R5-ös SKODA Fabiaval azonban egyre inkább formába lendültek, és végül nagy csatában megnyerték a Hell 23. Miskolc Rallye-t.

A szezonnyitó aszfaltos verseny első napján a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt, valamint Garadna - Mályinka közötti szakaszt egyaránt három-három alkalommal teljesítették a párosok. Amíg a legendás bükkszenti pályán szoros küzdelem alakult ki, addig a hosszú gyorson a Herczig-Bacigál párosnak sikerült megalapozni a későbbi futamgyőzelmet. Ennek köszönhetően az első napot 13,3 másodperces előnnyel fejezték be.

A verseny első szakaszain érezhető volt a nyolc hónapos kihagyás. Ismét bele kellett rázódnom, fel kellett vennem a ritmust – fogalmazott a szombati célban Herczig Norbert. – Ettől függetlenül elégedettek lehettünk, de egy pillanatig sem dőlhettünk hátra. A mögöttünk lévő párosok ugyanis pokoli gyorsak, nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk. És ez most csak rajtunk múlhat, ugyanis műszaki szempontból minden rendben van, a BRR ismét tökéletesen felkészített autót biztosít számunkra. 

Az R5-ösök csatája vasárnap három helyszínen, nyolc gyorsaságival folytatódott. A Lyukóbánya – Parasznya nem okozott meglepetést a SKODA Rally Team Hungaria egységének, viszont a Kánó – Ragály és Mályinka – Garadna közötti pályára nagyon oda kellett figyelniük. A páros azonban ismét robbantott a Bükkben. Már a 2. versenynap 2. szakaszától állandósítani tudták 15-20 másodperces vezetésüket.

Nagyon boldogok vagyunk. Nemes csatában, nagy küzdelemben győztünk a 2017. ORB első versenyén – nyilatkozott Herczig Norbert a díjkiosztó ünnepségen. Nagy örömünkre a mezőnyben megjelentek a fiatalok, akik egyre ügyesebben manővereznek, illetve ne felejtsük el a „negyvenes” korosztályt sem, akikkel ezen a hétvégén nagyon kemény harcot vívunk. Ennek a szezonnak a többi futamán is hasonló megmérettetésre számítunk. Az egész évadban bármi előfordulhat. 2017-ben hat, nyolc, de akár tíz páros is esélyes lehet a futamgyőzelemre, ami nagyon jót tesz a sportágunknak. Számunkra a kezdés nagyon jól sikerült, ami rendkívül fontos volt és mindent megteszünk, hogy a folytatás is hasonlóan alakuljon.

Köszönjük a szurkolást!

Április utolsó hétvégéjén Ózdon találkozunk.

TÁMOGATÓINK

© 2006-2017. SRTH, Herczig Norbert és Igor Bacigál